Szakítás után

Szakítás után

Az élet minden csatája arra jó, hogy tanuljunk valamit
belőle, még azokból is, amelyeket elveszítünk. Paulo
Coelho

Az idei évben sok fiatal nő és férfi keresett fel olyan
nehézséggel, hogy a szakítás után vagy Ő maga, vagy a volt párja
nem tud tovább lépni. Visszahúzzák az emlékek, az együtt töltött
idő, ami a szenvedés közben megszépül. Közben megfeledkeznek a
szakítás valódi okáról. Nehéz döntés volt, sok fájdalom előzte meg,
ami több esetben évekig tartott. Bántottak, becsaptak, hazudtak,
megcsaltak, megaláztak, nem figyeltek oda ránk és sorolhatnám.
Mégis siratjuk az elmúlását.
Annyira rossz egyedül, hogy még szenvedve is
jobb?
Vagy attól félünk, hogy nem találunk mást, és
örökre egyedül maradunk? Még egy szörnyű kapcsolat is jobb az
egyedüllétnél?
Természetesen a szakítás fáj. Fájdalommal jár, hiszen veszteség.
Valami, ami addig volt, nincs már, és nem is lesz. Ezzel kell
szembenéznünk, feldolgoznunk, és megtanulni élni az új helyzetben.
Gyakran tűnik úgy, hogy ez lehetetlen, elviselhetetlen. Mégis
fontos tudnunk valahol mélyen, legbelül, hogy ennek is vége lesz
egyszer. Akkor is, ha hihetetlen, és gondolni sem akarunk arra,
hogy a másik nélkül folytassuk az életünket.

Képzeletbeli világomban (…) még mindig a társam volt, és
szerelme erőt adott, hogy tovább menjek, hogy kitágítsam a
határaimat. A valóságban viszont a rögeszmém volt. Leszívta minden
energiámat, kiszorított mindent az agyamból, és kényszerített, hogy
óriási erőfeszítések árán folytassam az életemet, a munkámat. Paulo
Coelho
Ebben a helyzetben nem kell azon töprengenünk, hogy tudunk-e valaha
még valaki mást szeretni. Ebben a pillanatban ez a legkevésbé
fontos! A túlélés, a gyógyulás, a felépülés a cél. A gondolat
elfogadása, hogy vége van, elengedem, majd szépen, lassan
továbblépek, a saját ritmusomban.

Ez a legegészségesebb lehetőség. Ezzel
szemben gyakori eset, hogy elkezdjük “zaklatni” a másikat.
Hívogatjuk telefonon, találkozni akarunk, beszélni akarunk,
kutakodunk utána közösségi oldalakon. Ettől mindketten szenvedünk,
hiszen így egyikünk sem tud továbblépni, csak szenvedés és fájdalom
vár mindkettőnkre. Ilyenkor elveszítjük az önbecsülésünk utolsó
szikráit is. Később ezt majd bánjuk, ettől dühösek leszünk, és
gyűlölni kezdjük azt, akit valaha szerettünk. Bosszút akarunk
állni. Minden rosszat kívánunk neki ahelyett, hogy arra
emlékeznénk, mit kaptunk egymástól az eltöltött évek alatt, és
magunkba néznénk, hogy Mi mit, hol rontottuk el, és ezzel a
tanulsággal lépnénk tovább, hogy esélyünk legyen egy újabb, boldog
kapcsolatra.
Higgyünk abban, hogy a szakítás nem a világvége, nem is az életünk
vége! Tanít bennünket, ami fájdalommal jár, de a felhők felett
midig kék az ég, és újra ragyog majd a Nap!

Válni kell.
Kolonc koloncot nem visel,
önvédelemből hagylak el
s fel nem cseréllek senkivel.
Válni kell.
Én nem hiszek – te nem hiszel,
a szív nem nézi, mit cipel,
csak éppen már nem bírja el.

Baranyi Ferenc

A kineziológia módszerével segítséget nyújthatok a fájdalom
feldolgozásában és abban is hogy újra önmagára találhasson.

Aranyosi Éva kineziológus

http://kineziologialap.hu/

2011. október 22.

Címkék:

Üdvözlünk a Egészségblogon! Belépés Regisztráció Tovább a Házipatikára!